Bei Lili 2010.08.27. 16:10

első nap

Gondolom már sokan ismertek, ha nem is a kínai nevem alapján. Egyenlőre névtelenül, de azért bemutatkoznék. Eltén végeztem kínai BA szakon, és jelenleg a Corvinus Egyetem hallgatója vagyok. Lassan 4 éve tanulok kínaiul, és az a szerencse ért, hogy a 2010/2011-es évet a Kínai Népköztársaságban tölthetem el, mint ösztöndíjas diák. Ennyi gondolom elég is bevezetésnek.

Legtöbb barátom akik szintén írtak blogot kinti tartózkodásukról, valószínüleg egészen máshogy élték/élik meg ezt az 1 évet, mivel korábban ismeretlen és minden addigit meghaladó kultúrsokkal kell szembesülniük, amint leszáll a gép velük Pekingben.

Ezzel szemben én tavaly már jártam a Középső Birodalomban, így nagyjából fel vagyok készülve, hogy mi is vár odakint engem, Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy engem már nem érhetnek kint meglepetések. Egy ekkora országot kiismerni?...Ahhoz egy élet is kevés lenne.

A repülőm holnap száll fel, és 15 órán át élvezhetem majd az egyptair vendégszeretetét. Majd mikor megérkeztem, vhogy még be is kell bumliznom a városba, át a csúcsidőben állandóan felfedezhető dugón át a Tian An Men tértől nem messze fekvő hostelembe. Itt a szobámat még 2 magyar lánnyal fogom megosztani ( remélhetőleg, hacsak a kínaiak be nem kavarnak nekünk vhogy, amihez sajnos nagy tehetségük van ). A következő pár nap rövid programja: Tiantan, a környező kertek és piacok felkeresése, Kittinek laptopvásárlás, ruhavásárlás, ( hisz mégiscsak nőből vagyunk, és egy egész évre egyenesen képtelenség bepakolni...) továbbá a jobbnál-jobb kínai ínyencségek és finom fogások élvezete. Hmmm....éhes is lettem!

A bejegyzés trackback címe:

https://nekemezkinai.blog.hu/api/trackback/id/tr232252402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása