Sör:

Kínában köszönhetően az 1900-as évek német megszállóinak mára már szépen virágzik a söripar, termékeivel egész elfogadható minőséget vonultatva a nemzetközi piacra. Kis városunkban, Nanjingban elsősorban a Qingdao nevű sör viszi a prímet, kivívva mind a helyi, mind a külföldiek ( és elsősorban nemzetünk Tamása ) lelkes elismerését.

Meg kell még emellett említenünk a Xue , vagyis Hó nevű folyékony búzát, és a többi helyi jellegzetességet mint a Harbin sört ( meglepő módon a Harbin nevű városban, a korábbi Mandzsúriában gyártják...) . Guilin nevezetessége a LiQ, míg Shandong tartomány híressége a Taishan-i sör.

Míg az otthoni sörök átlagosan 4-5% -os alkoholtartalommal bírnak, addig az itteniek között a németek által alapított Qingdao 2,6%os, Harbin 3,6%os. Hatásuk a citromos Gösserrel egyenértékű, úgyhogy csak módjával fogyasszuk!

 

Szeszes italok:

 

Kína híres pálinkája a Baijiu, mely 40%os alkoholtartalom körül mozog. Íze egy felhipózott disznóóléhoz hasonlít. Legtöbbször mindenki úgy csinál, mintha már becsípett volna tőle, csak hogy ne kelljen többet innia belőle. Sajnos a kínaiak roppantul szeretik, és nagy élvezettel kóslaltatják a bátor ( és bohó, de mindemellett meggondolatlan ) lelkű külföldiekkel. Hasznos és kipróbál, mindemellett gyakran alkalmazott menekülési mód : Gyógyszert szedek/ antialkoholista vagyok/ allergiás vagyok rá. ( Sajnos a terhes vagyok kikiáltás rájuk valamilyen okból nem hat, bár férfiaknak talán sikerül annyira zavarba hozniuk evvel a jóravaló vendéglátókat, hogy meglepetésükben eltesznek szándékukról. )

 

Buliitalok:

 

A külföldiek által is látogatott szórakozó egységek nagy sajátossága, hogy meglehetősen drágán osztogatják a bódító italokat. Valószínűleg emögött az állhat, hogy míg a jó európaiak bőven ihatnak és ez 1-2 óráig meg sem árt nekik, addig az ázsiai ifjúságnak egy kupica után máris keresztbe áll a szeme ( és itt persze nem az eredetileg made in China-ban gyártott gyári tartozékos állapotról beszélek.)

A legfelkapottabb italok közé tartozik a Remy Martini és a Whisky , persze tegyük hozzá hogy ezeket az italokat a kiízelhetetlenségig felhígítják jeges-teával, azonban mindemellett meglepő módon ízletesebb, mint aminek hangzik. Egy üveggel ebből a „csodából” csupán 600 yuanért osztogatnak akciósan, ami potom 18000 Ft. ( nem, nem számoltam el, tényleg ennyi.) Otthon nem is ismerek olyan helyet, ahol még csak megközelítik ezt a színvonalat az árak.

Persze nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a külföldiek a bulizás terén is kitüntetett szerepet kapnak.

 

A bulizás „veszélyei”. Míg otthon egy jóravaló lány még csak meg sem hagyja magát hívni a férfiak által, mert fél, hogy valamilyen szert belekevernek az italába, addig itt ez a veszély szerencsére nem áll fent. Hiszen itt is tilos a drogozás, csak épp itt ezt a szabályt be is tartatják, és úgy tűnik nincs is rá igény.

 

A szórakozóhelyek további jellegzetessége, hogy a kínaiak valamilyen oknál fogva nem tudnak, és nem is mernek táncolni. Számukra kevésbé ijesztő 20 céges alkalmazott, nagyfőnök előtt karaokézni, mintsem hogy kiperdüljenek a táncparkettre, és elvegyüljenek a boogie-zó tömegben.

 

Mindezek után a bulizás kifejezetten jó ismerkedési lehetőség, hiszen a kínaiak által favorizált Martini-tea és Whisky-tea kombináció annyira híg az európai szervezet számára, hogy jó pár körre meghivathatjuk magunkat, mire csak nagyon talán-talán lesz egy kis jókedv érzetünk.

Szóval fiúk, lányok, irány a táncparkett, vegyüljetek, ismerkedjetek!

 

Bei Lili 2011.02.07. 15:57

Tűzijáték

 

     Mint tudjuk, otthon két esetben van tűzijáték : Újévkor és augusztus 20-án. Az első nem hivatalos, úgyhogy arról most nem is nagyon beszélnék, hisz azt mindenki otthon intézi el, és nem is annyira nagyon dívik mostanában, hiszen inkább a petárdázás viszi a prímet. Ellenben augusztus 20-a meglehetősen nagy hangsúly kap minden évben. Az index szerint a 2010-es tűzijáték, ( ami a korábbi évekhez képest kis szabású volt ) nettó ötvenmillió forintos költséget tudhatott magáénak. Ez szép kis summa.

 

( http://index.hu/belfold/2010/08/20/tuzijatek/ )

 

     Egy dolgot azonban nem értek, és itt kapcsolódik ez a téma Kínához. Ma február 7-e van, a kínai Holdújév ötödik napja. Nanjing városában ( és szerte az egész országban ) hat napja minden este, folyamatosan tűzijátékoznak. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy óránként fellőnek 1-2 petárdát az égre, oszt annyi. Nem kérem, itt ténylegesen folyamatos pufogtatásról van szó. Az új év előestéjén ( ami a mi Karácsonyunkhoz hasonlatosan a legfontosabb nap ) mikor hazaértem a szobámba, gondoltam kiszellőztetek. Botor és átgondolatlan tett volt részemről, így utólag belátom. Ekkor volt nagyjából este 11 óra. Kénytelen voltam gyorsan elvetni az ötletet, mikor a nyitott ablakon nem a hűs esti szél, hanem a puskapor illata áradt be. Ez szép teljesítmény, tekintetbe véve, hogy a hetedik emeleten lakom.

 

     Amire persze ki szeretnék térni az az, hogy mégis hogy lehetséges, hogy míg otthon több millióba kerül egy egy napi fél órás műsor, addig itt Kínában több cég, több család mégis megengedheti magának, hogy szabadon mindenféle tényleges és jelentősebb anyagi megterhelés nélkül élvezhesse az ég ezen úton való megszínesítését. Talán mégiscsak lenne még mit tanulnunk tőlük?

 

No, ezennel meg is kezdeném a témák szerinti "szétcincálását" az országnak :

 

     Meglepő módon a kínai esti híradó a legkevésbé sem hasonlít az otthoni megszokotthoz. Persze külsőségekben megegyezik: vannak bemondók, riportok, stb. Azonban ha a tartalmát is figyelembe vesszük, akkor nagy meglepetés ér minket. Itt nem a gyilkosságokon, rablásokon, és gazdasági rossz helyzeten van a hangsúly. Példának okáért a mai adásban Tibetbe menő orvoscsoportról volt szó, akik az ott élőket vizsgálták ki. Volt egy veszélyes hegyi szakaszon dolgozó rendőrről is szó, aki a forgalmat egy több 10 méter magas kanyargós útszakaszon levő szakadék széléről irányította.Mellesleg napi tizenx órákat dolgozik.

     Azért a negatív témák itt is előkerülnek : a Holdújév kiváltotta áremelkedés és a természeti katasztrófák személyében. A külföldi hírek és sportbeli büszkeségeik zárják a sort.A műsorok között sok a kultúrális ismeretterjesztő is.

     Persze ezek a példák nem csak azt mutatják, hogy mennyire jól működik Kínában propaganda. De ha ezen a tényen kicsit tovább, távolabbra nézünk, akkor talán észrevehetjük azt is, hogy míg az otthoni példa aggodalomra, idegességre, és feszültségre buzdítja még ha tudat alatt is az embert, az itteni megnyugtató, biztonságérzetet sugall, és azt a hiteti el az emberrel, hogy minden rendben lesz, és a fejlődés a hosszabb képben megállíthatatlan. Mondhat bárki bármit, nekem mégiscsak az itteni példa jön be jobban.

 

Bei Lili 2010.08.27. 16:10

első nap

Gondolom már sokan ismertek, ha nem is a kínai nevem alapján. Egyenlőre névtelenül, de azért bemutatkoznék. Eltén végeztem kínai BA szakon, és jelenleg a Corvinus Egyetem hallgatója vagyok. Lassan 4 éve tanulok kínaiul, és az a szerencse ért, hogy a 2010/2011-es évet a Kínai Népköztársaságban tölthetem el, mint ösztöndíjas diák. Ennyi gondolom elég is bevezetésnek.

Legtöbb barátom akik szintén írtak blogot kinti tartózkodásukról, valószínüleg egészen máshogy élték/élik meg ezt az 1 évet, mivel korábban ismeretlen és minden addigit meghaladó kultúrsokkal kell szembesülniük, amint leszáll a gép velük Pekingben.

Ezzel szemben én tavaly már jártam a Középső Birodalomban, így nagyjából fel vagyok készülve, hogy mi is vár odakint engem, Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy engem már nem érhetnek kint meglepetések. Egy ekkora országot kiismerni?...Ahhoz egy élet is kevés lenne.

A repülőm holnap száll fel, és 15 órán át élvezhetem majd az egyptair vendégszeretetét. Majd mikor megérkeztem, vhogy még be is kell bumliznom a városba, át a csúcsidőben állandóan felfedezhető dugón át a Tian An Men tértől nem messze fekvő hostelembe. Itt a szobámat még 2 magyar lánnyal fogom megosztani ( remélhetőleg, hacsak a kínaiak be nem kavarnak nekünk vhogy, amihez sajnos nagy tehetségük van ). A következő pár nap rövid programja: Tiantan, a környező kertek és piacok felkeresése, Kittinek laptopvásárlás, ruhavásárlás, ( hisz mégiscsak nőből vagyunk, és egy egész évre egyenesen képtelenség bepakolni...) továbbá a jobbnál-jobb kínai ínyencségek és finom fogások élvezete. Hmmm....éhes is lettem!

Bei Lili 2010.08.22. 20:55

Első

 

Az utazás számomra olyasmi, mint mikor az ember szerelmes. Érzi az érzéseket, de vhogy mégis minden olyan gyorsan történik körülöttünk, hogy az agyunk vhogy próbál védeni mindekt a túlzott érzelmektől, a szélsőségektől. Ezért aztán csak jóval később, jóval homályosabban tudjuk csak felidézni ezeket az emlékeket.

Mindezek ellenére nagyon fontos, hogy később újra átéljük ezeket az emlékeket, elemezzük, újragondoljuk őket. A blogolás ebben lehet segítségünkre.

A későbbiekben különböző témákban fogok rövidebb-hosszabb elmélkedéseket, szösszenetek közzétenni. Valószínüleg nem mindenkinek fognak tetszeni, de hát nem kötelező olvasni. Ha valakinek mégiscsak tetszene, annak csak örülni tudok!

 

süti beállítások módosítása